reggeli_lendület

Régen a társadalomnak volt egy teljesen egyértelmű forgatókönyve a nők számára. Leérettségizel, esetleg elmész egyetemre, megismerkedsz valakivel, férjhez mész, aztán rövid időn belül jön a gyerek. Ez volt a „normális”. Sőt, sokszor ez számított sikernek is. Egyfajta elismerésnek.

A nők pedig gyakran itt lezárták a saját életük egy részét. A karriert, az álmaikat, az utazást, az önmegvalósítást. Onnantól kezdve a gyereknevelés, a háztartás, a főzés, a mosás és a takarítás lett a mindennapjuk. És ezzel nincs semmi baj , ha valaki valóban erre vágyik.

Csakhogy a világ megváltozott.

A mai nők közül sokan már nem kizárólag anyaként szeretnének létezni. Karriert akarnak építeni. Utazni akarnak. Világot látni. Célokat elérni. Szabadon dönteni a saját életükről. És nem feltétlenül érzik azt, hogy számukra a gyerekvállalás az egyetlen vagy legfontosabb út.

És itt jön az a pont, ahol a társadalom még mindig képtelen elfogadni a női döntéseket.

Mert ha egy nő kimondja, hogy nem akar gyereket, vagy egyszerűen csak nem érzi magát anyatípusnak, azonnal jönnek az ítélkező mondatok:

-Majd megbánod.

-Nem is vagy igazi nő.

-Neked szülnöd kell.

-Ki fog rád vigyázni

öregkorodban?

És őszintén… miért kellene azért gyereket vállalni, hogy majd legyen, aki ápol idősen? Ez tényleg egy élet létrehozásának oka lenne?

Ha csak ezért szül valaki gyereket, akkor talán egyszerűbb lenne egy ápolót fogadni.

A gyerek nem nyugdíjbiztosítás. Nem társadalmi elvárás. Nem egy kipipálandó feladat. És főleg nem azért kellene megszületnie, mert jár utána támogatás, babaváró vagy CSOK.

Gyereket vállalni szerintem csak egyetlen okból szabadna:

mert valaki tényleg szeretne anya lenni.

Mert vágyik erre az életre. Vágyik arra, hogy egy másik emberért felelősséget vállaljon. Hogy az idejének, energiájának és életének egy hatalmas részét a gyerekére fordítsa.

Mert igen, bármennyire is szép dolog az anyaság, közben hatalmas lemondásokkal jár. Ezt kimondani nem önzőség, hanem őszinteség.

És szerintem erről beszélnek a legkevesebbet.

Mert egy gyerek nem csak abból áll, hogy aranyos ruhákat veszel neki, közös fotókat teszel ki Instagramra, vagy meghitt karácsonyi képeket posztolsz. A valóság ennél sokkal keményebb.

Egy gyerek mellett hajnalban kelni kell. Sokszor kialvatlan vagy. Sokszor fáradt vagy. Sokszor saját magadra sincs időd.

Egy kisgyerek mellett szinte 0–24 jelen kell lenni. Nem mondhatod azt, hogy „most nincs kedvem”, „most pihenni akarok”, vagy „most egy órára eltűnök relaxálni”.

Mert lehet, hogy éppen:

 Sír,éhes,lázas,nem alszik,

fáj valamije,figyelmet akar.

És igen, sok nő pontosan ettől fél, csak ezt nem merik kimondani, mert rögtön önzőnek vannak bélyegezve.

Pedig valljuk be őszintén: egy gyerek mellett sokszor még az is luxusnak számít, hogy nyugodtan befeküdj egy kád vízbe egy órára, vagy feltegyél egy arcpakolást anélkül, hogy közben valaki sírna a háttérben.

Persze, egy támogató partner rengeteget segíthet. Egy jó kapcsolat aranyat ér ilyen helyzetben. De még akkor sem lesz ott melletted valaki a nap 24 órájában. Hiszen valakinek dolgoznia is kell, pénzt keresni, fenntartani az életet. A gyereknevelés terhe pedig így is óriási felelősség marad.

És talán éppen ezért kellene sokkal tudatosabban dönteni erről.

Ne azért vállalj gyereket, mert :„Itt az idő”.

Ne azért, mert a család sürget.

Ne azért, mert minden barátnőd már anya.

Ne azért, mert támogatás jár érte.

Ne azért, mert félsz attól, mit mondanak mások.

Hanem csak akkor, ha tényleg erre vágysz.

Mert ha valaki mélyen legbelül úgy érzi, hogy nem szeretne anya lenni, attól még nem rossz ember. És nem lesz kevesebb nő sem.

Sőt. Néha a legnagyobb felelősség pont az, amikor valaki felismeri, hogy nem ezt az életet szeretné  és ezt meri is kimondani.

És ami talán a legszomorúbb az egészben, az az emberek reakciója.

Elég csak megnézni a TikTokot vagy bármelyik közösségi oldalt. Ha egy nő kirakja, hogy gyereket szeretne, gratulálnak neki. Támogatják. Ünneplik. És ez teljesen rendben is van.

Viszont ha valaki azt meri mondani, hogy ő nem akar gyereket, azonnal szétszedik.

-Majd megbánod.

-Önző vagy.

-Nem vagy normális.

-Majd késő lesz.

-Ez csak egy korszak.

-És akkor mit kezdesz az életeddel..?

Miért?

Miért természetes az egyik döntés, és miért elfogadhatatlan a másik?

Miért ilyen nehéz elfogadni, hogy nem mindenki ugyanarra vágyik?

Az emberek folyton azt hangoztatják, hogy mindenki élje úgy az életét, ahogy szeretné. De úgy tűnik, ez addig igaz, amíg a döntés beleillik a társadalom által elfogadott képbe.

Pedig a valódi szabadság ott kezdődne, hogy egy nő akkor sem kap gyűlöletet, ha anya akar lenni  és akkor sem, ha nem.

Mert a nő értékét nem az határozza meg, hogy szült-e gyereket.

Hanem az, hogy képes-e őszintén élni a saját életét, a saját döntései szerint.

És talán akkor kevesebb boldogtalan szülő, kevesebb megfelelési kényszer és kevesebb sérült gyerek lenne a világban.

Mert gyereket nem „kell”vállalni és megszülni.

Gyereket akarni kell.

Lehet, hogy ezzel a véleménnyel most nem leszek mindenki kedvence. Lehet, hogy sokan nem értenek majd velem egyet, és biztos lesznek olyanok is, akik emiatt támadni fognak.

De ahogy ezt a blogot az elejétől kezdve írom, úgy most is ugyanazt szeretném adni: a színtiszta őszinteséget.

Nem azért írok, hogy mindenkinek megfeleljek. Nem azért, hogy tökéletesnek tűnjek, vagy hogy olyan dolgokat mondjak, amiket az emberek hallani akarnak.

Hanem azért, mert szeretném kimondani azokat a gondolatokat, amiket rengetegen éreznek, csak sokszor félnek hangosan is felvállalni.

És lehet, hogy nem minden szavam lesz népszerű. De inkább leszek őszinte, mint hamis csak azért, hogy mindenki elfogadjon.

Mert szerintem ma már túl sok a megjátszás, a tökéletesnek mutatott élet és a filterezett valóság. Én pedig nem ezért szeretném, hogy olvassatok.

Hanem azért, mert valódi vagyok.

Mert őszinte vagyok.

És mert kimondom azt, amit mások sokszor nem mernek.

Szép napot!☀️